2022 Báli szezon legszebb ruhái
A farsang minden évben ugyanakkor veszi kezdetét, január 6-án vízkereszt napján, a vége pedig hamvazószerdái tart. Ez pontosan 2022 január 06 - március 02. Ebben az időszakban a hagyományok szerint vidám lakomákat, bálokat, mulatságokat népünnepélyeket tartanak az emberek. Erre az időszakra hoztam nektek egy kis olvasnivalót. Mibe is jelenjünk meg ha meghívást kapunk egy rangos fényűző bálra, vagy akár egy iskolai jótékonysági estre, illetve egy kis illem szabály a viselkedésünket tekintve.
Etikett és illemszabályok
A bálokra, elegánsabb rendezvényekre illik mindig pontosan, a megadott időpontban érkezni, hölgyeknek a jobb hátsó ülésen utazni, mert onnan könnyen lehet kiszállni egy előkelő estélyiben, és a megérkezés is sikkesebb lesz, főleg ha van bevonulós vörös szőnyeg.
Illik barátainknak, ismerőseinknek köszönni, fontos, hogy mindig az érkező vendég üdvözli az ott levőket. Ha ültetési rend van, vagy ha a terítéknél névjegykártyák vannak kirakva, előbb mindenkit üdvözölni kell az asztalnál, még akkor is, ha nem ismerjük őket. Köszöntést követően a protokoll szerint férfinak kell bemutatkoznia, és utána hölgypartnerét bemutatni, és utána foglaljuk el a helyünket.
Nézzük akkor mit is vegyünk fel, vagy mi is legyen az öltözékünk. Általában a meghívónk tartalmazza az adott rendezvény dress-codeját, vagyis az elvárt megjelenést. Ezt minden esetben tartsuk be!
Kedvenc idézetem : Náray Tamástól
"bárhová mész, öltözz mindig egy kicsit "fölé". Nem tudhatod előre, ki miben lesz majd ott, és ha másoknál kicsivel jobban nézel ki, az soha nem tud olyan kellemetlen lenni, mint amikor te vagy a társaságban a szegény rokon."
A bálok minden esetben 18h után kezdődnek, ez az időpont az öltözködésben egy fontos választó vonal, hiszen eddig tart a nappali viselet, és ezt követi az esti viselet. Ilyenkor a fényes nemes akár csillogó anyagok kapnak főszerept, mint a szatén és a selyem, valamint a lurex a flitterek és a strasszok. A meghívónk a következőket tartalmazhatja,
Semi Formal/ Formal, Black tie, White tie.
Semi Formal/ Formal
Uraknak 18 óra után sötét öltöny és hosszú nyakkendő az elvárás, mely színeiben passzol hölgy kísérője ruhájához.
Hölgyek esetében szolidabb estélyi ruha vagy koktél ruha . Elég tág lehetőségünk van, így minden esetben vegyük figyelembe milyen helyszínre megyünk. Megengedett a kis fekete ruha, de mindenképpen legyen térdig vagy térd alá érő. A túl rövid, kihívó szetteket ne báli eseményekre válasszuk. Színek tekintetében bármi megengedett, persze kivétel ha szín kikötés is szerepel a meghívónkban, hiszen egyre több a tematikus rendezvény. Fazonban sincs semmi konkrét kötelezettség, ha estélyi ruhát választunk ennél a dress-codenál, akkor az legyen lágy esésű finoman szolidan elegáns darab, ami akár egyenes vonalú, kisebb terjedelmű.
Lábbelink mindhárom esetben körömcipő, vagy " Hollywoodi szandál " - ezt én hívom így, de egy csinos magassarkú szandálra gondolok. Csizma, bokacsizma, mokaszin most maradjon otthon.
Ékszereink lehetnek hangsúlyosak, ha egyszínű a ruhánk.
Az okos óra ezen az estén nem kell, helyette ékszerórát, vagy karkötőt viseljünk, ez mindhárom esetben így van.
Táskánk legyen kicsi finom megjelenésű lakk vagy bőr. ami kézben elfér.
A csatolt képeken megtaláljátok amiben biztosan nem lesztek alulöltözöttek.
Black tie
Urak számára kötelező a szmoking viselete. A klasszikus szmoking fekete vagy mélykék. Legkifinomultabb szmokingnak ma is az egysoros, egy gombbal záródó szabás számít. Az elnevezésnek megfelelően csak és kizárólag a fekete csokornyakkendő az elfogadott megoldás, minden más szín kerülendő. Az ing dupla mandzsettás, lehetőség szerint díszgombokkal. Hófehér díszzsebkendő, fekete spanyolöv és borjúbőr vagy lakkcipő az elvárt kísérő.
Hölgyek számára a Black tie esetében kisestélyi ruha, amelyhez egy stóla kiválóan illeszkedhet, de kesztyűt ilyenkor nem kell felvenni. Koktélruha is elképzelhető, annak függvényében, hogy mennyire elegáns, illetve formális a rendezvény és a helyszín.
Izgalmas lehetőségek vannak Black tie esetében számunkra, hiszen lehet földig érő szatén ruhánk, térdig érő koktél ruhánk, itt lehetünk igazán csinosak előkelők, talán ez a dress-code a legtöbb rendezvényt ami már rangosabb, de még nem az opera bál. Vagyis ha tehetjük bátran viseljünk kisestélyit, és a koktél ruhát tartsuk inkább meg a céges bulira. Bátran válasszunk a fényes nemes anyagokat, ezzel is megadva a tiszteletet az eseménynek.
White Tie
A jéghegy csúcsa, a legrangosabb eseményre vagyunk hivatalosak, ha ez áll a meghívónkban, a lehető legelegánsabb ruhában kell megjelennünk. Urak számára a frakk viselését írja elő. Kiegészítői a fekete cilinder, a mélyen kivágott fehér piqué-mellény, a rejtett gombolású fehér frakk ing, a mandzsettagombok, a kézzel kötött fehér csokornyakkendő és a fekete lakkcipő. Fehér díszzsebkendő viselete ajánlott.
A hölgyek számára is kötelező a lehető legelegánsabb öltözék, vagyis a nagyestélyi ruha. Fontos tudni, hogy ilyen eseményre, ujjatlan ruhát kell választani, melynek szoknyája nagy terjedelmű hosszú, szinte a cipő ki sem látszik, akár uszállyal is. Anyagok tekintetében ilyenkor, a merev düsessztől, a lágy esésű légiesen libbenő muszlin vagy szatén, minden szóba jöhet, lehet sliccelve is, de maximum combközépig. A legtöbb White tie jellegű rendezvény nem írja elő a hosszú kesztyű viseletét, de egy a ruhához illő darab kiemelkedővé teszi a megjelenést, így ajánlott. A kesztyűt egész este viselni kell, csak a vacsorán illik levenni, ölben a szalvéta alatt elhelyezni. Stóla vagy szőrme keep viselése minden esetben javasolt, amit ha táncolunk le vehetünk.
A táskának kicsi és elegánsnak kell lenni, ami kiegészíti a megjelenésünket.
Ékszerek, frizura és smink tekintetében az egyszerűség és ízlésesség követendő.
Bonczó Renáta - R-fashion®️
Érezzétek jól magatok minden bálon és mulatságon, mindig legyetek csinosak és nőiesek, és öltözzetek össze a kísérő partneretekkel. A ruhákat megtaláljátok az üzletben vagy keressetek bizalommal.
A képek a balatonlellei Kedvesem Bisztróban készültek, köszönjük a varázslatos helyszínt, próbáljátok ki ti is :-)
Lépj velünk kapcsolatba
Bonczó Renáta - Reni szalon
8600 Siófok Sió u.10